.jpg)
Jókai ekkor már bontogatta szárnyait az írás terén, de ezek elég kezdetleges művek voltak és inkább színházaknak szánt darabokat írt. Megismerkedett Pesten Laborfalvi Rózával, aki tőle idősebb volt, már volt egy gyermeke, akit otthonba adott, hogy ő színészkedhessen. A család és barátja, Petőfi ellenezték a szerelmet, de Jókai szívét elrabolta a nő és mindenféle támadások ellenére feleségül vette.
Az 1850-es évektől kezdi írni regényeit, csak úgy ömlik belőle a szó, hihetetlen fantáziával van megáldva, leghosszabb regényeit is pár hét alatt írta. A siker sem marad el. A mindig adósságban úszó író gazdag lesz, villákat épít, jó élete lesz. Gyermeke azonban nem születik, de örökbe fogadja felesége unokáját, III. Rózát (aki később Feszty Árpád felesége lesz).
Az író élete elég egysíkú, se bánat, se öröm nem nagyon éri és nem is hat rá, egészen felesége haláláig. Ez rendkívül megviseli, ezután már csak pár művet ír, de az az előbbiekkel nem veszi fel a versenyt.
Még megéri 50 éves írói jubileumát, Rózával és annak családjával él idős napjaiban.
Mikszáth kortársa volt a nagy írónak, így tekinthetjük hitelesnek is ezt a művet. Jókai élete különösebb érzelmet nem vált ki az olvasóból, ha csak az életrajzára hagyatkozunk. Ő a regényeiben élt életében is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése