Keresés ebben a blogban

2012. június 24., vasárnap

Kertész Erzsébet: Elizabeth

A mű a Bareth család, de leginkább a legidősebb leány, Elizabeth életét mutatja be. Bareth-ék hope endi gyönyörű kastélyukban élnek 11 gyermekükkel.
Elizabeth mindig is kivételezettnek számított a szigorú, ültetvényes apa számára. Megendedte kedvencének, hogy azt csinálja, amit akar: már gyermekként felnőtteknek való könyveket olvasott, fiú testvéreivel együtt tanulhatott latinul és görögül, és nem kellett részt vennie Miss Orme nevelőnő óráin.
Egy baleset miatt azonban a természetet oly nagyon kedvelő lány a szobák magányába kerül, és csak a könyvek maradnak számára. Hamarosan elveszti édesanyját, a rabszolgák felszabadítása miatt édesapja pedig megélhetését és Hope Endet. A család együtt maradása érdekében Londonba, szerényebb körülmények közé költöznek.
A zsarnok apa nem engedi meg gyermekeinek a házasságot, valóságos rabjai lesznek a háznak. Ám először Elizabeth - az ekkor már híres költőnő - lázad fel, és feleségül megy költőtársához, Browning-hoz, akivel Itáliába költöznek. Bé - ahogy Elizabethet gyermekkorától hívták - felépül a férfi és az olasz levegő hatására több évtizedes betegségéből. Egyre termékenyebb író lesz, majd megszületik kisfia, akit rajongva szeret és kényeztet.
Az apa sohasem bocsát meg lányának, aki ezt nem tudja feldolgozni. A sok haláleset - édesapja, majd Henrietta húga - után a költőnő is ágynak esik, és hamarosan meghal.
Tetszett a mű, ahogy a 19. század közepén fel mer szólalni költészetében a nők jogaiért.

2012. június 22., péntek

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője

A kisregény terjedelmű történet egyetlen, részletesen kidolgozott anekdota: az öreg Gregorics Pál, aki kivert, lenézett különcként hatalmas vagyont gyűjtött, ezt a vagyont szolgálójától született, rajongásig szeretett fiára kívánja hagyni, a törvényes örökösök kijátszásával. A titkos és furfangos akció révén a vagyon egy esernyő nyelébe kerül, az esernyőt egy közönségesen Szent Péternek nézett, öreg zsidó ócskás, a kisded Bélyi Veronka bölcsője fölé feszíti, otthagyja. Csodaernyővé válik, pénzt, szerencsét, boldogságot áraszt a kicsiny tót falura, és főleg annak plébánosára, Veronka bátyjára. Mire az igazi örökös nyomára jut, addigra régi nyelét (amelyben a vagyon rejtezik) kicserélik, az ifjú ügyvéd azonban már nem is bánja: beleszeretett Veronkába, vele lesz boldog, nem a pénzzel.
Mikszáth Kálmán csodálatos műveket írt, rendkívül gazdag leírással és érdekes, izgalmas történetekkel fűszerezve.

2012. június 15., péntek

Supka Géza: Habsburg-krónika

Ez a könyv a Habsburg család életét, kiemelkedőbb tagjai mutatja be a kezdetektől, hogyan válik egy várgrófból Európa legnagyobb uralkodó családja. Többek között olvashatunk Mária Teréziáról és népes családjáról, Mária Lujzáról és férjeiről, Sissyről, férjéről Ferenc Józsefről és anyósával való kapcsolatáról, az ifjú Rudolf tragédiájáról...
A Habsburg család története kezdetektől a bukásig összefonódik a magyar történelemmel, így számomra ezért is érdekes e könyv.
A könyvhöz tartozik családfa is, a könnyebb áttekinthetőség érdekében.

Történelmi könyvek...

Mától blogomon nemcsak szépirodalmi regények, hanem történelmi könyvek is helyet kapnak. Nagyon szeretem a történelmet, elsősorban az arisztokrata és régi magyar nemesi családok életét, illetve a II. világháborúról szóló könyvet. Emelett tudósok, felfedezők, más hírek emberek életéről szóló könyveket is előnyben részesítek. A könnyebb átláthatóság kedvéért ezeket külön címkével fogom jelölni.

2012. június 12., kedd

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

A krisztinavárosi kis cselédlány, Édes Anna története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte-szinte már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. Az elnyomás, a kiszolgáltatottság váltja ezt ki belőle, aki azelőtt még egy tyúkot sem tudott megölni.
 A regény az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a "géppé válásnak" pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a "keresztény kurzus" mélyreható bírálatát, tárja az olvasó elé.
Szeretem Kosztolányi műveit, legyen az regény, vers, novella. Remekül vetíti elénk a szereplői lelkiállapotát.

2012. június 7., csütörtök

Jókai Mór: Az aranyember

Jókai regényei lenyűgőzőek, bár nem éppen a könnyű olvasmányok kategóriájába tartoznak. De időnként olyan hangulatom van, hogy muszáj tőle olvasnom - ami nem nehéz ügy, mivel rengeteg regényt hagyott az utókorra.
Hőse egy üzletember, akit szegény hajóbiztosként a véletlen, saját vakmerősége és nem utolsósorban ügyeskedése hatalmas vagyonhoz juttat. Zsákba rejtett kincse egy szultán üldözte török úrtól származik, az ő lánya megnyeréséért hozza fel a Dunába süllyedt hajóból és tartja meg magának Tímár Mihály. A mesés vagyon birtokosaként üzletelni kezd gabonával, telekkel, földbérlettel, és az arany még több arannyá változik kezében.
Az arany ember már milliomosként kéri meg a "szegény" török lány, Timea kezét. A lány hálából igent mond, de kiderül, hogy csak a kezét nyújtja kérőjének, szerelmet nem kaphat tőle Tímár. "Alabástrom szobor" felesége és az üzleti pálya ridegsége meghasonlásra kényszerítik a férfit, és elmenekül oda, ahol nem a pénzt, hanem az embert nézik. Ezt találja meg a térképen még nem jelölt helyen, a Senki-szigetén, Noémi mellett.
A főhős kettős életét több szereplő köti össze, véletlenek és törvényszerű találkozások, társadalmi összefüggések alakítják sorsukat. A regény kitűnően ábrázolja az akkori Komárom kereskedőrétegének spekulációit, tájleírásai (a Vaskapu, a téli Balaton) gyönyörködtetőek.