Keresés ebben a blogban

2011. július 31., vasárnap

Szabó Magda: Für Elise

A kiadó honlapján írt tartalom:

Az élet kilencedik évtizedében elkerülhetetlen a múló idővel való szembenézés: az író makacsul kitért minden, kamasz, majd fiatal felnőtt életére irányuló kérdés elől. Most feltöri a hallgatás pecsétjét, elég öreg már ahhoz, hogy ne szégyelljen semmit, ami vele és övéivel valaha megesett: egyetlen tanúja önmagának, családját behörpölték a temetők, senki érzékenységét nem bánthatja már nyíltságával, még felnevelő iskolája, az államosításból visszanyert és részleteiben rekonstruált Dóczy is csak épületében emlékeztet hajdani önmagára, a kisasszonygyár megszűnt, emlékeit őrzik csak, akik még ismerték olyannak, amilyen volt. Az író szomorúan szabaddá vált ahhoz, hogy végre elkezdje kétrészes életrajzi regénye megírását, az olvasó most az első részt kapja kézhez.
Mint az eddig általam olvasott Szabó Magda könyvek, ez is nagyon tetszett.

2011. július 30., szombat

Szabó Magda: Régimódi történet

Szabó Magda kedvenc magyar íróm. Több könyvét is olvastam már, legjobban mégis az életrajzi, családtörténeti írásai ragadtak magukkal: Régimódi történet, Az ajtó, Für Elise.
A Régimódi történet édesanyjáról, Jablonczay Lenke életéről szól. Nagyon jól bemutatja a XIX. század végi, és XX. század eleji dzsentrik életét. Lenkének sok mindent fel kell adnia, álmait, vágyait...
Nagyon sok név, helység szerepel a műben, kicsit követhetetlennek tűnhet az elején, mégis ha nem adjuk, remek betekintést kaphatunk a korba, egy érdekes, színes élet alakulásáról.
Az írónőre nagy hatással volt édesanyja életútja, elvesztése nagy fájdalommal járt. Először férje Szobotka Tibor javaslatára gondolkodott el a mű megírásán, majd egy út alkalmával édesanyja megjelent neki, és hazatérve megírta ezt a remek regényt.

2011. július 29., péntek

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Ez a könyv megtalálható az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listáján is.
Nekem nagyon tetszett a stílus, a múlt felidézése, a korszak, amiben játszódik. Érdekes, ahogy a rég nem látott két barát újra - utoljára - találkozik, megbeszélik régi sérelmeiket, hogy nyugodt szívvel juthassanak át majd a túlvilágra.
A cím a beszélgetés végére utal, hiszen mire a gyertyák csonkig égnek, hajnalodik, a beszélgetés véget ér, és a két idős férfi útja véglegesen elválik.

2011. július 28., csütörtök

Móricz Virág: Nehéz az élet

Az írónő Móricz Zsigmond legidősebb leánya. Még csak ezt az egy könyvét olvastam, és bevallom őszintén, nem nyerte el tetszésem. Izgatottan vártam, hogy olvassak tőle is valamit, mivel édesapja műveit nagyon szeretem. De a későbbiekben még szeretném a többi művét is megismerni.
Számomra zavaros a cselekmény, több szálon fut, és követhetetlen. Sok részt nem értek, hogy miért került bele - lehet ez az én tudatlanságomból fakad, hiszen azt a kort nem nagyon ismerem, nem éltem benne.

2011. július 27., szerda

Sükös Pál: A keskeny úton

Ez a könyv vallásos témájú, egy református lelkész írta megtörtént események nyomán. Egy ref. pap tévelygéseit, bűnbe eséseit és végül megtérését írja le.
Dr. Székely Iván fiatal lelkészként kerül Balatonújvárra, ahol nem nagyon tudja megkedveltetni magát - így kezdődik el bűnös élete. Egyre többször néz a pohár fenekére, amit később egyházi pénzből finanszíroz, paráználkodik, végül végső elkeseredésében a gyógyszeres fiolához nyúl... Ám ekkor az Úr közbelép, Iván összeesik szörnyű kínok között. Hashártyagyulladást kap, amit épphogy túlél. Ezútán kerül Fenyőkútra egy idős lelkészhez, itt indul el Iván Jézushoz, a keskeny úton. Sok megpróbáltatás éri még ezután is, de végül rátalál a számára megfelelő párra, aki szintén megtér - Hubay Ilonára.
Vallásos lévén nagyon tetszett a könyv, de ajánlom ateistáknak is! Nagyon tanulságos!

A kezdet...

Imádok olvasni, mindenféle könyveket - eltekintve műfajtól, szerzőtől. Van persze, ami nem nyeri el tetszésemet, de legalább egy könyvet elolvasok egy szerzőtől.
Ide csak és kizárólag magyar szerzők műveit fogom írni - népszerűsítve egy kicsit ezáltal is a magyar irodalmat.