Már korábban is írtam, hogy Szabó Magda kedvenc magyar íróm. Nagyon tetszik a stílusa, a témák, amik regényei cselekményét adják.
A regény címe a
Freskó a történet folyamán tárgyi értelemben is szerepet játszik. Egy református papcsalád legifjabbja festette meg kislány korában. A faliképen mindenki ott található, aki így vagy úgy a családhoz tartozott. Annuska, a család lázadója, kilencévi távollét után elmebeteg anyjának a temetésére érkezik a regénybeli városba, amelyben nem nehéz felismerni Debrecent. "Kisebbik lányom, Annuska, nem tartozik családom körébe többé. Az Úr kifürkészhetetlen akaratából elvette tőlünk, olybá vesszük mint a halottat" - írta az egyik rokonhoz kenetteljesen az apa. Annuska valójában azért hagyta el a parókiát, mert nem tudta elviselni a nagy család farizeus viselkedését, sok szempontból reakciós nézeteit. A temetésen életre kelnek a freskó alakjai, s megmutatják igazi énjüket. A különös, párhuzamos emlékezések négy generáció életének sorsdöntő eseményeit elevenítik fel.
Az emlékezések kora a temetés reggelén kezdődik, s az esti harangszókor már ismerjük ennek az érdekesen összefonódott családnak a múltját, a megidézett nyolc évtized társadalmi változásainak tükrében. Már a regény kezdetén is érezzük, hogy nem csupán egy lázadó egyéniség lélektani megfejtésére vállalkozik az író, hanem a nyomasztó és elviselhetetlen, embert formáló, befolyásoló, a teljes életen át nyomot hagyó légkör összetevőit és hatását elemzi. A belső monológok egyre mélyebbre visznek le bennünket. Szabó Magda könyve nem úgy lélektani regény, hogy az ösztönök eredetét kutatná, mint Kosztolányi drámáiban, hanem úgy, hogy a környezet hatására kialakult lélektani mozzanatok feltárását végzi el, melyek tartósan mérgezik az ember életét. A könyv lebilincselő olvasmány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése